Ha életben akarsz maradni, légy erős és eszes

Réges-régen három jó barát élt: Vas úr, Üveg úr és Savanyúság úr. Vas úr vasból volt, Üveg úr üvegből, Savanyúság úr pedig savanyúságból. Szegény emberek voltak, akik nem tudtak dolgozni, és egy kis kunyhóban laktak a ghúl nagy kastélya mellett.

Odajártak a ghúl konyhájába enni, aztán visszamentek a kis kunyhójukba. Egy nap azonban, amikor éppen ettek, meglátta őket a ghúl felesége a konyhában. Dühös lett, és megmondta nekik, hogy ide ne merjenek betenni a lábukat.

Másnap mégis visszamentek, és nekiláttak enni a konyhában, de az asszony meglátta őket, és ezúttal még dühösebb volt. Elfutottak, ő pedig utánuk eredt, és ezúttal elkapta Üveg urat, és ráfújt. Üveg úr felszállt a levegőbe, aztán lezuhant, darabokra tört, és meghalt. A barátai szomorúak voltak, de semmit sem tehettek érte.

Harmadnap Vas úr és Savanyúság úr megint visszamentek, és nekiláttak enni, de az asszony megint utánuk eredt. Elfutottak, ő pedig üldözőbe vette őket, és ezúttal Savanyúság urat kapta el. Ráfújt, ő felszállt a levegőbe, lezuhant, aztán eltörött, és meghalt. Vas úr nagyon szomorú és dühös volt, és bosszút akart állni.

Másnap Vas úr elment a ghúl konyhájába, és enni kezdett. Az asszony meglátta, és megkérdezte tőle, hogy ő is úgy akar-e járni, mint a barátai. Vas úr azt felelte, hogy őt nem tudja megölni. Erre az asszony ráfújt, Vas úr felszállt a levegőbe, és lezuhant, de nem halt meg, mert vasból volt. Az asszony hát az előzőnél erősebben fújt, de ő még mindig nem halt meg. Megint megpróbálta, de ezúttal fújás közben felszakadt a szája, Vas úr pedig kinevette.

Elment a szabóhoz, hogy összevarrja a száját. Utána odaállt Vas úr kis kunyhója elé, és kiáltott neki: „Gyere ki, ha igazi férfi vagy!” Vas úr kilépett a kunyhóból, az asszony pedig megint ráfújt, de a szája újra felszakadt. Vas úr ismét kinevette. Az asszony nagyon feldühödött, és újra elment a szabóhoz, hogy összevarrja a száját.

Megölni tehát nem tudta, ezért úgy gondolta, elfogja, amikor megint betéved a konyhájába. Másnap Vas úr el is ment a konyhába, de a ghúl felesége elkapta, egy erős zsákba tette, a zsákot hóhérkötéllel bekötötte, és a lányát, Memonát bízta meg, hogy vigyázzon Vas úrra.

A ghúl felesége meg akarta főzni Vas urat, és az egész családját meghívni a lakomára, ezért azt mondta a lányának, hogy vigyázzon, nehogy kinyissa a zsákot. Aztán elment otthonról, hogy meghívja a rokonait vacsorára.

Vas úr meghallotta, hogy az asszony meg akarja enni. Azon törte a fejét, hogyan juthatna ki a zsákból. Hangosan csámcsogni kezdett a rágógumiján, és azt mondta: „Piros rágó, mmmm, jam-jam! Zöld rágó, mmmm, jam-jam! Kék rágó, mmmm, jam-jam!” Sokszor elismételte. Szerencséjére a ghúl lánya, Memona is kedvet kapott a rágóra, ezért megkérte Vas urat, hogy adjon neki egy darabot.

Vas úr azt felelte, hogy nem tud adni, mert a zsák be van kötve. Azt mondta, vághatna rajta egy kis lyukat, de a lány azt válaszolta, hogy nem teheti, mert az anyja megparancsolta neki, hogy ne nyissa ki a zsákot. Vas úr várt egy percet, aztán újra elkezdte: „Piros rágó!!! mmmm, jam-jam! Zöld rágó!!!! mmmm, jam-jam! Kék rágó!!!!! mmmm, jam-jam!” A lány végül igent mondott, és vágott egy kis lyukat.

Amikor megvolt a kis lyuk, azt mondta: „Adj egy darab rágót, kérlek!” De Vas úr azt felelte, hogy nem tudja kivenni a rágót, mert túl kicsi a lyuk. A lány kitágította, és megkérdezte: „Most már odaadod a rágót, kérlek?” Vas úr megint azt mondta: „Nem, nem tudom, a lyuk még mindig nem elég nagy!” A lány még jobban kitágította a lyukat, de Vas úr addig nem engedett, amíg a lyuk akkora nem lett, hogy kibújhatott rajta.

Amikor a ghúl felesége a családjával megérkezett, már az asztalon találták az ételt. Az asszony megdicsérte a lányát, hogy milyen derék, mert megfőzte Vas urat, és nekiláttak enni.

Amikor azonban befejezték az evést, a ghúl felesége a hűtőhöz ment, kinyitotta a fagyasztót, és meglátta a lánya fejét. Felsikoltott: „Neeeeeem!?!????”, és sírni kezdett, Vas úr viszont nevetve elszaladt, fel a ghúl házának tetejére.

Az asszony utánarohant a tetőre, de Vas úr kigúnyolta: „Ez Memona inge”, és odadobta neki. Az asszony hisztérikusan zokogott, Vas úr pedig így folytatta: „Ez Memona ruhája”, és azt is odadobta. Aztán azt mondta: „Ez meg Memona bugyija”, és azt is odavetette neki.

Végül Vas úr messzire elmenekült, elégedetten, hogy megbosszulta a barátai halálát, a ghúl felesége pedig mindent elveszített, amit szeretett.

A mese tanulsága: